Hirdessen itt

A tegnapi tiszaújvárosi balesetek között találtunk egy hasonlóságot: mindkét sofőr figyelmen kívül hagyta a Stop táblát


A pénzbírság mellett hónapokra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azokat a sofőröket, akik Tiszaújvárosban balesetet okoztak, mert nem adtak elsőbbséget.


Figyelmen kívül hagyta haladása közben az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát egy 60 éves férfi, 2022. május 12-én 14 óra 30 perckor Tiszaújvárosban, a Huszár Andor úton. A sofőr a Dózsa György úti kereszteződésnél - mivel a tiltótáblát figyelmen kívül hagyta - nekiütközött egy másik autónak.

Ugyanezen a napon és városban 16 óra 15 perckor egy 49 éves nő a Templom úton közlekedett, amikor szintén annulálta az elsőbbségadás kötelező táblát, aminek következtében karambolozott egy kocsival.  

A szabálysértések elkövetőit a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában az egyik szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és 80 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, míg a másik esetben két hónapra tiltották el a vezetéstől a sofőrt és 60 ezer forint pénzbírsággal is sújtották.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések