A Néprajzi Múzeum hétvégi átadóját Karácsony Gergely főpolgármester kihagyta, a szerdai Fővárosi Közgyűlésen viszont egészen biztosan ott lesz, hogy például arról szavazhasson többedmagával: legyen-e Budapesten közterület elnevezve Horn Gyuláról, akiről köztudott, hogy 1956 novemberétől ’57 júniusáig a karhatalmi egységekhez csatlakozva részt vett a forradalom leverésében.
Bár abban majdhogynem konszenzus van a történészek között, hogy ’89 előtti külügyi – így a vasfüggöny elbontásában, a német egység elősegítésében betöltött – szerepe minimum kérdéses, pozíciójának megértése mindenképp pontosításra szorul. Ahogy a rendszerváltás utáni magyar köztársaság harmadik kormányfőjeként meghozott döntései is. Most ettől függetlenül mégis piedesztálra emelnék a néhai baloldali politikust.
Az előterjesztés alapján az ugyancsak baloldali vezetésű tizenharmadik kerületi önkormányzat kezdeményezte, hogy sétányt nevezzenek el Horn Gyuláról, amelyet a Gyermek téren, telekalakítással hoznának létre. Itt áll az egykori miniszterelnök 2014-ben felavatott szobra is. De más városrészek is kértek közterület-átnevezéseket. Így Kőbánya: a Vaspálya utca egy szakaszát nevezhetik el Richter Gedeonról; Soroksáron pedig új utcák lesznek Weiss Márton, Bajtai István és Bodzavirág néven.
Szintén szerdán kerülhet sor
Bősz Anett főpolgármester-helyettesi megválasztására,
illetményének, költségtérítésének és egyéb juttatásainak megállapítására, hiszen a gyurcsányista-liberális politikus fogja váltani a Tisztelt Házba beülő, korábban a fővárosi humán ügyekért felelős Gy. Németh Erzsébetet.
Karácsony így írt új helyetteséről:
Az előzetes egyeztetéseken azt az igényt képviseltem, hogy a városvezetés olyan közéleti tapasztalattal rendelkező női politikussal egészüljön ki, aki elkötelezett Budapest sokszínűségében rejlő értékei mellett. Anett ilyen politikus, aki eddigi munkája alapján képes és alkalmas arra is, hogy a főváros és az agglomerációs települések együttműködését erősítsük, az elindított Magyarország Szíve programnak új lendületet adjunk közösen.
Változás lesz, hogy beül a közgyűlésbe Élő Norbert, a legnagyobb baloldali budapesti frakció vezetője pedig a szocialista pártot is megjárt DK-s Szaniszló Sándor lesz. Illetve a kormánypártoknál is hivatalossá vált: Wintermantel Zsolt veszi át a stafétát az úgyszintén parlamentbe átülő Láng Zsolttól.
Ugyancsak szerdán dönthetnek a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának ügyéről. Amennyiben elfogadásra kerül a javaslat, a Fővárosi Önkormányzat hét hónap késlekedés után adhatja ki a projekthez szükséges hozzájárulásokat. A hálózat meghosszabbítása a Szent Gellért tér metróállomástól a Műegyetem és az ELTE előtt a Duna-parton haladna el az Infopark és a Kopaszi-gát térségéig. Így a Deák Ferenc tér és Óbuda felől érkező villamosok végállomása a Budafoki útnál lenne.
Terítéken lesz mindemellett a budapesti büdzsé, amelyben a városvezető által beharangozott „kormányzati kivéreztetés” ellenére maradt egy több tízmilliárdos maradvány.
0 Megjegyzések