A Huxit Párt elnöke elmondta a véleményét Novák Katalin beszéde után.
Volner János:
A
Huxit Párt csalódott Novák Katalin frissen megválasztott köztársasági
elnök mai beszédében. A Magyar Köztársaság elnökének legfontosabb
feladata a nemzet védelme. Ukrajnában a magyar kisebbséget a kormányzati
fő hatalom által szervezett üldözés éri napi szinten, a magyar emberek
százezres tömegének még arra sincs lehetősége hogy a saját anyanyelvét
használja. Ez ellen ahányszor csak szóba kerül Ukrajna minden alkalommal
szót kell emelni, kiemelten hangsúlyozva, hogy Magyarország mindent
megtesz a magyar nemzeti kisebbségért, és a védelmének érdekében
blokkolni fogjuk Ukrajna NATO hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás
át egyaránt mindaddig, amíg ez az állapot meg nem szűnik.
Fontosnak
tartjuk azt is, hogy ne csak azzal foglalkozzon a magyar politika
fősodra, hogy Oroszország háborút indított, hanem minden alkalommal
hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy az ukránok mögött álló Amerikai
Egyesült Államok az ukrán bábkormány révén fokozódó katonai fenyegetést
jelentett Oroszország számára. Természetesen tisztában vagyunk azzal
hogy az Egyesült Államok erős és fontos szövetségesünk, de amit
Ukrajnában az amerikai külpolitika végrehajtott az helytelen, és a
magyar nemzeti érdekek szempontjából is rendkívül káros. Ennek
kimondásához kell hogy legyen elegendő bátorsága mint a köztársasági
elnöknek, mind a Fidesz vezető politikusainak.
0 Megjegyzések