A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A DK szerint szó sincs kétpárti vitáról, a Momentum az, aki zsarol


A párt közleményében arról ír, a Momentum "egy hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a Főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez".

A Demokratikus Koalíció szerint ugyanis a Momentumot egyéni pártérdekei hajtják. Hiszen azt próbálják elérni, hogy Lados Tamás, a párt kerületi elnöke legyen a XI. kerület alpolgármestere, akit ráadásul a szeptemberi időközi választás előtt választanának meg.

A DK úgy tudja, a XI. kerület vezetésében résztvevő pártok többsége a Momentum ezen igényét elutasítja.

"Szó nincs tehát kétpárti, Momentum-DK vitáról. Bősz Anett főpolgármester-helyettessé választásának elutasítása a Momentummal a XI. kerületben egyet nem értő pártok - köztük a DK - megzsarolása" 

- írják.

A párt hangsúlyozza: ők továbbra is nyitottak a megegyezésre, "de csak Újbudán, és csak tárgyalásos úton, zsarolás nélkül". 

"Egy kerületi vita oltárán nem szabad feláldozni a Főváros működését. Lados Tamás, a Momentum kerületi elnöke nem ér ennyit" - tették hozzá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések