A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Bikini koncertezik nyáron Sárrétudvariban, és ez még nem minden


Élő nagykoncert, falunap és lovasprogram is lesz idén.

Kiss Tibor polgármester a közösségi oldalán ismertette a várható eseményeket; nagykoncerttel, falunappal és lovasnappal is tervez az idei évre Sárrétudvari önkormányzata. 

– Két nagyszabású nappal is készülünk. Az eddigi hagyományos falunapjaink nem igazán tették lehetővé, hogy klasszikus élőkoncertet adjon ismert hazai együttes, hiszen az ilyen koncertekre jellemző 1-2 órás színpadi beállásra nem volt lehetőség – fogalmazott bejegyzésében a településvezető. 

Ezen ok miatt június 24-én a Bikini ad élő nagykoncertet a Millenniumi Emlékparkban, melyet utcabál követ majd. 

A hagyományos falunapot pedig szeptember 3-ra tűzték ki, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat „Hajdú hagyományok nyomában” projektje részeként tartanak meg. 

Mindezek mellett lesz színházi előadás, május 21-én lovasnap fogathajtó versennyel és csikós ügyességi bemutatóval; május 29-én hálaadó istentisztelet a felújított templomban. 

Június 4-én trianoni megemlékezést is tartanak a Tejmalom udvarán felújított emlékműnél.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések