A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat.
A 24 éves pilótának ez pályafutása 22. és idénybeli második futamgyőzelme.
A címvédő mögött csapattársa, a mexikó Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a McLarennel versenyző Lando Norris zárt.
A 63 körös száguldás során a szombati sprintfutam végeredményének megfelelően Verstappen rajtolt az élről átmeneti esőgumikon a vizes, de már száradó aszfaltcsíkon. A startot követően a holland mellé csapattársa, Sergio Pérez sorolt be másodiknak, mögöttük Lando Norris (McLaren) következett. A harmadik kanyarban Carlos Sainz (Ferrari) és Daniel Ricciardo (McLaren) összeakadt, előbbinek a sóderágyban véget ért a futama, utóbbi pedig - aki meglökte riválisát - az utolsó helyről haladt tovább.
A biztonsági autós fázist követően Verstappen folyamatosan növelte előnyét az élen, a fő kérdés pedig az volt, ki lesz az első pilóta, aki felteszi a száraz pályára alkalmas abroncsokat. A holland mögött Pérez, Charles Leclerc (Ferrari) és Norris volt a sorrend, meglepetésre a Haasszal versenyző Kevin Magnussen volt az ötödik, de a mercedeses George Russell jó versenytempóval folyamatosan támadta, majd végül megelőzte a dánt.
Először Ricciardo cserélte le szárazra az átmeneti esőgumikat, és mivel ezzel azonnal megfutotta az addigi leggyorsabb kört, a többiek is bejöttek a bokszutcába. A sorrend az élen és a pontszerző helyeken sem változott, Verstappen magabiztos előnnyel vezetett.
Néhány előzést a 35. kör után láthatott a közönség, amikor a versenybírók engedélyezték a hátsó szárnyak nyitását a pilótáknak. Verstappen hamarosan lekörözte a hétszeres világbajnok, Mercedesszel versenyző Lewis Hamiltont, akivel tavaly az utolsó futam utolsó köréig harcolt a vb-címért.
Az 54. körben a harmadik helyen haladó és a vb-pontversenyben éllovas Leclerc hibázott, megpörgött és a gumifalba csapódott, a megsérült első szárnya miatt pedig a bokszba kellett hajtania. Ezzel a kilencedik helyre esett vissza, és végül csak hatodikként zárt, míg a dobogóra Norris jött fel.
Verstappen - mivel övé lett a leggyorsabb kör is - az összetett pontversenyben 18 ponttal csökkentette hátrányát ferraris riválisához képest.
A szezon két hét múlva a most debütáló, városi Miaimi Nagydíjjal folytatódik.
FORMULA–1
EMILIA-ROMAGNA NAGYDÍJ
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:32.07.986 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +16.527
3. Lando Norris (brit, McLaren) +34.834
4. George Russell (brit, Mercedes) +42.506
5. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) +43.181
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +56.072
7. Cunoda Juki (japán, AlphaTauri) +1:01.110
8. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) +1:10.892
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) +1:15.260
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) +1 kör
11. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) +1 kör
12. Pierre Gasly (francia, AlphaTauri) +1 kör
13. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +1 kör
14. Esteban Ocon (francia, Alpine) +1 kör
15. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) +1 kör
16. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) +1 kör
17. Mick Schumacher (német, Haas) +1 kör
18. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) +1 kör
A világbajnokság állása
- Charles Leclerc (Ferrari) 86 pont
- Max Verstappen (Red Bull) 59
- Sergio Pérez (Red Bull) 54
- George Russell (Mercedes) 49
- Carlos Sainz (Ferrari) 38
- Lando Norris (McLaren) 35
- Lewis Hamilton (Mercedes) 28
- Valtteri Bottas (Alfa Romeo) 24
- Esteban Ocon (Alpine) 20
- Kevin Magnussen (Haas) 15
Konstruktőrök
- Ferrari 124 pont
- Red Bull 113
- Mercedes 77
- McLaren 46
- Alfa Romeo 25
- Alpine 22
- AlphaTauri 16
- Haas 15
- Aston Martin 5
- Williams 1
0 Megjegyzések