A helyi rendőrök még a bűncselemény napján elfogták a fiút, aki vélhetőleg egy mobiltelefont és pár ezer forintot zsákmányolt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nyomozás adatai szerint a gyanúsított április 17-én délután bement egy hajdúböszörményi ingatlanba, ahol az ott lakó férfitől pénzt követelt.
A fiatal életveszélyesen megfenyegette a sértettet, elvette tőle a mobiltelefonját és pár ezer forintot, majd elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt – adta hírül a police.hu.
A rendőrök a bejelentést követően széleskörű adatgyűjtést végeztek és még aznap délután azonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves fiatalt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az eljárás során az is kiderült, hogy a gyanúsított egy vízelvezető árokba rejtette el a telefont, amit a nyomozók megtalálták, lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a helyi lakossal szemben, a bíróság pedig április 20-án elrendelte a letartóztatását.
0 Megjegyzések