A III. kerületi nyomozók 2022. április 20-án este a Hajógyári-szigeten járőröztek, amikor 21 óra 15 perc körül egy fának ütközött autóra figyeltek fel, azonban
sem a kocsiban, sem pedig annak közelében nem láttak senkit.
Nem sokkal később egy fiatal érkezett a járműhöz, és elmondta a rendőröknek, hogy az autót a barátnője vezette, akinek nincs jogosítványa, nem lehet neki, hiszen éppen csak betöltötte a 16. életévét. V. Dániel elmondása szerint az ütközés után a lány kiszállt az autóból, és elszaladt, a fiú pedig keresni kezdte. A helyszínre megérkeztek a járőrök is, akik a közeli erdőben megtalálták a lányt, és visszakísérték a baleset helyszínére, írja a Police.hu.
A
rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok kora este találkoztak a
belvárosban, ahol ittak, majd kimentek a fiú autójával a
Hajógyári-szigetre. Itt vette át a kormányt a lány, és rövid időn belül
fának csapódtak. Miután a rendőrök megszondáztatták őket, a mentők
mindkettőjüket kórházba vitték. Szerencsére csak könnyebb sérüléseket
szenvedtek.
V. Dánielt ezt követően előállították a BRFK III.
Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók járművezetés tiltott
átengedése vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú a terhére
rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, és
azzal magyarázta tettét, hogy csak vezetni tanította a barátnőjét.
A lánnyal szemben járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult büntetőeljárás.
0 Megjegyzések