Bodó Sándor képviselő Úr megbízólevelének átvételét követően, megállapodás született a multifunkcionális konferenciaközpont kivitelezéséről.
A polgármesteri hivatalban a sajtó jelenlétében írták alá a megállapodást, amely a multifunkcionális konferenciaközpont kivitelezésére és még hátra lévő tervezési feladatainak elvégzésére vonatkozik.
Az Aqua-General Kft. képviseletében Katona Imre ügyvezető hangsúlyozta a beruházás hasznosságát, magas műszaki minőségi színvonalát.
Bodó Sándor képviselő úr kiemelte a beruházás turisztikai jelentőségét, valamint egy ezáltal megvalósítható új turisztikai irányvonal megjelenésének lehetőségét.
Czeglédi Gyula polgármester Úr elmondta, hogy a hazai szaktekintélyek által összeállított megvalósíthatósági tanulmány jelentős jövedelemtermelő képességet prognosztizál a létesítmény működtetéséből.
A szerződés életbe lépéséhez 180 nap áll rendelkezésre a szükséges forrás előteremtésével, ami jelen állás szerint 22 milliárd 840 millió forint – ezzel az összeggel nyerte meg a helyi cég a nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű beruházást.
Az első elképzelések szerint 8 milliárd forintból épült volna meg a konferenciákat, sporteseményeket és egyéb rendezvényeket is fogadni tudó létesítmény, azonban az építőanyagárak emelkedése és egyéb tényezők miatt ezt az összeget már jócskán túlszárnyalták.
Katona Imre ismertette, a kalkulációknál figyelembe vették prognosztizálható áremelkedést, így jött ki akkor nettó 22 milliárd 840 milliárd forint, mely egy tartalékkeret nélküli összeg.
Az egyik legnagyobb kérdés a fémalapanyagok ára lesz, mely szinte napról napra változik, az épületben pedig 2500 tonna szerkezeti acél lesz majd, a háromszintes központ helyenként eléri a 25 méter magasságot is.
További hír Hajdúszoboszlóról: Drámai életmentés egy hajdúszoboszlói hotelben
0 Megjegyzések