Obszcén szavakkal illette ismerőse barátnőjét, megpofoztak érte egy marcali fiatalembert szombat este.
Garázdaság elkövetőit fogták el a marcali rendőrök, amikor a fiatalok egy lány szidalmazásáért akartak revansot venni.
Este nyolc óra körül két fiatal Marcali egyik parkolójában odament egy ismerőséhez, hogy egy korábbi nézeteltérésüket tisztázzák.
Egyikük megpróbálta kirángatni a sértettet az autójából, majd amikor a férfi kiszállt, a másikuk a földre lökte, majd többször megütötte.
A megtámadott férfinak 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
Az egyenruhások az adatgyűjtést követően a feltételezett elkövetőket másnap délelőtt elfogták és a marcali rendőrkapitányságra állították elő.
A nyomozók a 20 éves helyi férfit garázdaság, a 17 éves szintén marcali társát pedig garázdaság és könnyű testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki.
0 Megjegyzések