A Jobbik bukott elnöke szerint ha „vissza lehetne tekerni az időt, akkor az ellenzéki pártok megakadályoznák, hogy Márki-Zay Péter nyerje az előválasztást".
Vona Gábor az Inforádió Aréna című műsorában vendégeskedett hétfőn, ahol többek között az ellenzéki összefogásról kérdezték. Arra a kérdésre, hogy ha az ellenzék előre látta volna, hogy Márki-Zay Péter lesz a közös miniszterelnök-jelölt, akkor végigcsinálják-e az előválasztási folyamatot, Vona azt felelte:
– fogalmazott a Második Reformkor Alapítvány alapítója az ellenzéki pártokra utalva. „Én azt gondolom, hogy ha ennek a tudatában vissza lehetne tekerni az időt, akkor az ellenzéki pártok megakadályoznák azt, hogy Márki-Zay Péter nyerje az előválasztást" – tette hozzá.
„Még Márki-Zay sem gondolta, hogy győzni fog"
Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki előválasztáson Márki-Zay győzött, Vona úgy fogalmazott: „Nem hiszem azt, hogy van olyan ma Magyarországon, akit ez ne lepett volna meg, beleértve magát az érintettet is".
– fogalmazott Vona Gábor. Álláspontja szerint az ellenzéki pártok sem voltak erre felkészülve, szerinte őket nagyon megdöbbentette nagyon az eredmény.

Én arra jutottam, hogy mintha már bánná az ellenzék ezt a jelenlegi helyzetet"
– fogalmazott a Második Reformkor Alapítvány alapítója az ellenzéki pártokra utalva. „Én azt gondolom, hogy ha ennek a tudatában vissza lehetne tekerni az időt, akkor az ellenzéki pártok megakadályoznák azt, hogy Márki-Zay Péter nyerje az előválasztást" – tette hozzá.
„Még Márki-Zay sem gondolta, hogy győzni fog"
Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki előválasztáson Márki-Zay győzött, Vona úgy fogalmazott: „Nem hiszem azt, hogy van olyan ma Magyarországon, akit ez ne lepett volna meg, beleértve magát az érintettet is".
Márki-Zay sem gondolta, hogy ezt megnyeri. És a győzelme után látható is volt az, hogy leült a kampánya. Nem tudta, hogy most mit kellene csinálni".

0 Megjegyzések