...ma azonban az látszik a volt Jobbik-elnök szerint, hogy a Fidesz veszítheti el április 3-át.
Vona Gábor volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. Az egykori politikusból megmondóemberré, politikai elemzővé vált Vona szerint az előválasztás után úgy tűnt, hogy az ellenzék megnyerheti a választást, ma azonban úgy tűnik, hogy a Fidesz veszítheti el 2022 április 3-át,- számol be a mandiner.hu.
Vona úgy véli: a koronavírus lehet a Fidesz egyik legnagyobb ellenfele, ügyesen kell egyensúlyoznia a kormányzatnak, hogy ne hozzon túl enyhe, se túl szigorú szabályokat, és egyszerre vegye figyelembe az emberek mentális és fizikai egészségét. A Fidesznek a vírus mellett a gazdaságra és az esetleges botrányokra kell figyelnie a volt Jobbik-elnök szerint, aki úgy véli: az ellenzék kiszámítható forgatókönyvek alapján cselekszik.

0 Megjegyzések