Hirdessen itt

Karikó Katalin ezúttal egy egymilliárd forintos díjat kapott

Az mRNS-technika feltalálásáért kapott elismerést Vietnamban vette át a magyar kutató társaival.

Karikó Katalin kapta kutatótársaival, Drew Weissmannal, a Pennsylvaniai Egyetem és Pieter Rutter Cullisszal, a Brit Columbia-i Egyetem professzorával az először átadott VinFuture Grand Prize vietnami tudományos elismerést, amellyel 3 millió dollár jár. A díjátadó ünnepséget, amelyen részt vett és beszédet mondott Pham Minh Chinh miniszterelnök is, Hanoiban, a vietnami főváros operaházában tartották csütörtökön.

Az elismerésért elsőként köszönetet mondó Karikó Katalin, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora elmondta, hogy már diákkorában sokat hallott a délkelet-ázsiai országról, mert a szegedi egyetem biológus szakjára együtt járt két vietnami fiatallal. Ez a diákkori kapcsolat máig él: a két egykori szegedi egyetemista – Huong és Yen – a díjátadó ceremónia előtt, Hanoiban találkozott és fényképezkedett a világhírűvé vált csoporttárssal.

A VinFuture Prize különleges gálaműsorában magyar tudósként bemutatott Karikó Katalinnak, valamint amerikai és kanadai kutatótársának a hírvivő RNS-hez kötődő eredményeit, valamint a Covid-19 pandémia megfékezésére kifejlesztett mRNS-alapú vakcinákhoz való viszonyát videófilm mutatta be.

A legnagyobb vietnami vállalatbirodalom, a Vingroup által alapított VinFuture Foundation nagydíja „olyan újítók elismerése, akiknek munkája bizonyítottan a legnagyobb hatással van az emberiségre" – olvasható az SZTE közleményében. A VinFuture Nagydíj mellett – a sokszínűség, a méltányosság és az új tudományterületek előmozdítása jegyében – további három, egyenként 500 ezer dollár értékű különdíjat is átadtak. E kitüntetésekkel a fejlődő országokból származó innovátorokat, női kutatókat, illetve a feltörekvő területeke kiemelkedő eredményt elérő fejlesztőit ismerik el. A VinFuture Alapítvány díjai az ENSZ fenntartható fejlődési céljait támogató kutatásokra ösztönöznek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések