Hirdessen itt

Erdélyben is látható lesz az ElkXrtuk


Februártól az erdélyi filmrajongók sem maradnak le a magyarországiaktól: hozzájuk is eljut az Elk*rtuk, a 2006 őszének eseményeiről szóló film.


A film gyártója, a Megafilm szerint nem csak a nagy mozik vetítik majd Erdélyben a művet, hanem egy vándormozival az olyan településekre is elviszik, ahol nincs mozi.

A közlemény egyébként kiemeli, hogy mindez még a tévépremier előtt lesz: amiről épp kedden derült ki, hogy nem most vasárnap lesz, hanem majd csak március elején.

A Keith English által rendezett, az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai zavargásokról készült „politikai krimi" 2021 legnézettebb  magyar filmje lett..

A film producere, Kálomista Gábor korábban elmondta, hogy a nagy forgalmazók – mint például a plázás mozik nagyját üzemeltető Cinema City – politikai nyomásra próbálták meg elsüllyeszteni az Elk*rtukat.

Kálomista novemberben az Origónak már úgy nyilatkozott, hogy akkora siker lett a film, hogy szívesen elkészítené a folytatást is. Úgy látja, hogy a nézők szeretik a filmet, mert már majdnem százezren látták. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések