A hódmezővásárhelyi polgármester két napot tartózkodik Lengyelországban, ahol további találkozói is lesznek – számolt be a 24.hu.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom szerdai közleménye szerint a baloldali miniszterelnökjelölt az Európai Néppárt elnökével, Donald Tuskkal, valamint Andrzej Duda egykori kihívójával, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel is tárgyalni fog.
Így találkozója lesz Bogdan Klich szenátorral, volt honvédelmi miniszterrel, Radoslaw Sikorski európai parlamenti képviselővel, volt külügyminiszterrel, valamint Szymon Holowniával, aki civil jelöltként indult a 2020-as lengyel elnökválasztáson. A Visegrad Insight találkozóján politikusokkal, diplomatákkal és újságírókkal találkozik – számolt be a 24.hu.
Márki-Zay Péter november közepén brüsszelben többek közt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével találkozott, Pozsonyban pedig Mikulás Dzurindával, az Európai Néppárt pártalapítványának vezetőjével, volt szlovák miniszterelnökkel találkozott. Márki-Zay tárgyalt korábban a brit és amerikai nagykövettel/ügyvivővel is – foglalja össze az MMM közleménye.

Márki-Zay Péter két napot tartózkodik Lengyelországban, ahol a fenti politikusokon túl találkozni fog a lengyel ellenzék több képviselőjével is.

0 Megjegyzések