A Svédországban élő férfi már többször erőszakoskodott nőkkel.
Ma kezdődik meg Svédországban annak a 28 éves migránsnak a tárgyalása, aki brutálisan megerőszakolt egy nőt, két másikat pedig megkísérelt – írja a Fria Tider alapján az Origo.
Az arab férfi június 5-én támadott meg egy hazafelé tartó nőt,
akit hátulról megragadott, befogta a száját, megharapta, majd egy törött sörösüveggel többször is a szoknyája alá, a lábai közé szúrt nagy erővel.
A támadás következtében a nő megsérült, de szerencséjére a szomszédja a segítségére sietett, az elkövető viszont elmenekült a nő telefonjával.
Szintén azon a napon az arab férfi később egy idős nő otthonába tört be, ahol megpróbálta megerőszakolni az ágyában fekvő és alvó nénit, majd ellopta a számítógépét és távozott a helyszínről.
A két eset után néhány héttel június 26-án újabb támadást hajtott végre Göteborg városában. Betört egy idős nő otthonába, lefogta, megharapta, majd megerőszakolta az áldozatot. A 28 éves tunéziai férfi július 5-e óta van őrizetben. Az ellene felhozott vádak között a nemi erőszak, a megkísérelt nemi erőszak, lopás és betörés is szerepel.
0 Megjegyzések