A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Rogán Antal: A gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk


A miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán bejelentette, hogy a témában jövőre tartandó népszavazás előtt a kormány „erős kampányt” folytat majd.


A politikus úgy fogalmazott, hogy a kormány álláspontja ebben a kérdésben ismert:

    el kell menni a gyermekvédelmi népszavazásra, és ott mind a négy kérdésre nemmel kell válaszolni.


A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője arról is beszélt, hogy a kormány a népszavazás mellett a koronavírus-járvány elleni oltások fontosságát fogja hangsúlyozni az elkövetkező időszakban.

Azt mondta: minden eszközt be fognak vetni, hogy január végéig a már beoltottak 70 százaléka a harmadik adag vakcinát is megkapja. Ugyanakkor jelezte:

    az oltás kötelezővé tételét nem tartja célravezetőnek,


szerinte a minél több emberhez eljuttatott tájékoztató kampányoknak, a személyre szóló üzeneteknek van hatásuk.

Rogán Antal hozzátette: el lehet gondolkodni az oltási akcióhét további meghosszabbításáról, hiszen oltóanyag van bőven. Ezzel kapsolatban megjegyzte: véleménye szerint érdemes lenne a háziorvosokat is bevonni ebbe a munkába.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések