Horvátországban szombatra összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a horvát nemzeti valuta, a kuna védelmében – jelentette be Marko Milanovic Litre, a Horvát Szuverenisták (HS) parlementi képviselője, az euró bevezetésének akadályozását célzó indítvány szervezőbizottságának tagja.
A
népszavazásról szóló kezdeményezést a 151 tagú törvényhozásban négy
képviselővel rendelkező HS, valamint három jobboldali, parlamenten
kívüli párt, a Horvát Jogpárt (HSP), a Függetlenek Horvátországért (NHR)
és a Megújulás Generációja (GO) indították el. November 7-ig a horvát
választói névjegyzékben szereplők tíz százalékának, mintegy 369 ezer
főnek az érvényes aláírását kell összegyűjteniük ahhoz, hogy az
alkotmányba bekerüljön a következő szöveg: „Horvátország nemzeti
valutája a kuna, amely száz lipára osztható, és amelynek
megváltoztatásáról csak népszavazáson dönthetnek az állampolgárok”.
Ha
a kezdeményezőknek sikerül is összegyűjteniük a megfelelő számú
aláírást, a népszavazási kérdés hitelesítését még az alkotmánybíróságnak
meg kell vizsgálnia.
Milanovic Litre a sajtónak úgy
nyilatkozott: elégedettek az aláírásgyűjtés gyorsaságával, mindössze öt
nap alatt sikerült ugyanis 157 ezer támogatói aláírást begyűjteniük.
Kijelentette: a kormány bár figyelmen kívül hagyja a kezdeményezést, a
horvátoknak joguk van eldönteni, mikor akarják bevezetni az eurót.
„Ismételgethetik
mantrájukat, hogy az már eldőlt az EU-csatlakozásról szól
népszavazáson, de ez csak részben igaz” – mondta. Andrej Plenkovic
kormányfőre utalva hozzátette, hogy ez nem lehet egy ember döntése,
személyes érdeke.
A kormány szerint nincs szükség népszavazásra,
mert Horvátország azzal, hogy csatlakozott az Európai Unióhoz (EU),
elfogadta a közös fizetőeszköz bevezetését.
Marko Milanovic Litre
kiemelete: harcolni fognak azért, hogy a horvát fizetőeszköz a kuna
maradjon, mert szerintük jelenleg az egyik legnagyobb gazdasági
válsággal néz szembe az emberiség, és nem siethetnek egy olyan új
monetáris unióba, amelynek meglesznek a saját érdekei.
Horvátország
2023 januárjában készül bevezetni az eurót. Zágráb 2019. július elején
kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II). Az euró
bevezetéséhez az országnak meg kell felelnie minden maastrichti
kritériumnak. Ezek között szerepel, hogy az infláció legfeljebb 1,5
százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással
rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga. További feltétel, hogy
az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék
(GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60
százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2
százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással
rendelkező tagállam tízéves lejáratú államkötvényeinek átlagos
kamatlába.
0 Megjegyzések