Gattyán György, az ország egyik leggazdagabb embere néhány napja videóban toborzott képviselőket egy digitalizációs tudásközponthoz, 106 „körzeti képviselőről" beszélve. Ezután megjelent egy előzetese annak az interjúnak, amit Friderikusz Sándor készített vele a YouTube-on futó műsorában. Ebben többek közt pártalapítás is felmerült, így azt lehetett remélni, hogy a teljes interjúból kiderül majd, milyen politikai céljai vannak Gattyánnak a digitalizációs mozgalommal. Csütörtök este 8-kor megtörtént a premier, Friderikusz majdnem másfél órát beszélgetett a milliárdossal, de nem lettünk sokkal okosabbak.
Gattyán úgy értékelte a jelenlegi politikai helyzetet, hogy „van két nagy tömb, mindkettő sározza egymást, de nem foglalkozunk azzal, hogyan lehetne a magyar gazdaságot, a magyar életet megújítani". Az üzletember szerint a politikai elit ma a törésvonallal van elfoglalva, hiszen annak mentén tud szavazatokat szerezni, és az adásban többször is hiányolt egy harmadik választási lehetőséget.
Elképzelése szerint a digitalizáció és az ezzel kapcsolatos innovációk tudnák Magyarországot jó irányba elindítani, ennek első lépése lenne a 106 képviselő, akik alapvetően közvélemény-kutatói munkát fognak végezni, felmérni az emberek igényeit. Gattyán úgy véli, a későbbiekben a digitalizációban erős országokból (például Finnországból) is hoznak szakértőket a munkához, és a műsorban többször elmondta, szerinte „nagy hozzáadott érték" az, hogy a cégcsoportja a digitalizáció fejlesztésért tesz. Ennél jobban nem részletezte terveit, és amikor Friderikusz felvetette, hogy a digitalizáció előtt még alapkérdéseket kellene megoldani, például a szegénységet csökkenteni, Gattyán elintézte annyival, hogy ez a tyúk vagy a tojás problémája. A milliárdos a digitalizációtól azt várja, szemléletváltást hoz majd a társadalomnak, Friderikusz többször kétkedve kérdezgetett vissza.
Hogy a digitalizációs projekt, amit többször mozgalomnak nevezett, milyen mértékeben kötődhet össze a politikával, arra Gattyán érezhetően nem akart válaszolni, és néha ellentmondásba keveredett önmagával. Előfordult, hogy válaszában a választásokig tervezett, máskor hosszabb időtávon. Elmondta, hogy az államot provokálni akarja kicsit a projektjével, máskor arra utalt, hogy ha talál megfelelő politikai erőt, aminek fontos a digitalizáció, ő szívesen mögé áll, de azt is közölte, hogy nem elégedett a jelenlegi politikai elittel. Sőt, egy ponton azt mondta:
Amikor Friderikuszt rákérdezett, hogy a mozgalma nem bújtatott politikai szerveződés-e, ami a digitalizációval kezdődik, de a későbbiekben akár párttá szerveződik, Gattyán azt mondta, ha nem találnak megfelelő partnert a politikai elitben és szükségesnek látják, akár párttá is szerveződnek. Hogy ez mikor dőlhet el, és hogy kik lehetnek az esélyes partnerek, az nem derült ki. Az üzletember később arra utalt, hogy a párttá szerveződés akár a választásig is megoldható, és a kutatásaik alapján „papírforma szerint" akár még nyerni is lehetne, mert az embereknek abból van elegük, hogy folyton az „egyik múlt" és a „másik múlt" között kell választani. Néhány kérdéssel később elmondta, ma már végül is nem zárja ki, hogy majd egyszer politikai pályára lépjen. Sőt, azt is elárulta, hogy mindenki le akarta beszélni erről (bármi is legyen az „ez").
A műsorvezető arra is rákérdezett, hogy mit szól arra a felvetésre, hogy a regnáló kormány ügynöke lenne, aki a választás előtt gyengíteni akarja az ellenzéki szövetséget, esetleg néhány százalék elhappolásával bekavarni a tavaszi választás végeredményébe. Gattyán erre annyit mondott:
Az interjú végén Gattyán azt állította, nem a választásokra gyúr, hanem arra, hogy valamilyen változást elindítson a társadalomban, akár a választásokig, akár hosszabb időtávon. Friderikusz pedig közölte, hogy a beszélgetés nem Gattyán pr-kampányának része, már csak azért sem lehet az, mert öt hónapig tartó egyezkedés előzte meg az interjút.

Elegem van abból, ami most zajlik, és van bennem egy mély düh.

Ezzel az erővel bárkinek lehetek az ügynöke, de aki ismer engem, tudja: egy biztos, hogy a regnáló kormánnyal igazából én nem vagyok jó viszonyban.

0 Megjegyzések