A baloldali oligarcha bejelentette: hajlandó anyagilag is támogatni Márki-Zay Péter kampányát, mivel a mai kormány helyett a tarka macskáját is tudná ajánlani az országnak.
Amint
arról korábban beszámoltunk, hét éven át folytatott jogsértő
kartellezést a műtrágyapiacon és okozhatott ezzel jelentős károkat a
gazdáknak Bige László milliárdos nagyvállalkozó, aki saját bevallása
szerint a baloldal kampányának a finanszírozására készül. A Gazdasági
Versenyhivatal (GVH) 14 milliárd forintos bírságot rótt ki a versenyjogi
szabályok súlyos megsértése miatt.
A Partizán vasárnapi
adásában reagált először a baloldali oligarcha a GVH szankciójára. A
Bigéhez köthető teljes cégcsoport 11 milliárd forintos bírságot kapott
végül, a fennmaradó hárommilliárdot a Hőgyészi Kft., illetve a részben
együttműködő Cargill kapta.
Csányi Sándort okolja az eljárás miatt a baloldali oligarcha
„Tönkre akarnak tenni” – kezdte mondandóját a Bige László Gulyás Márton vendégeként. Hozzátette: ez a kormánynak egy gazdaságvédelmi akcióterve, eljött az ideje annak, hogy minket tönkretegyenek és „aztán elosztanak egymás között”.
Abszolút politikai célú támadás ez. Semmiféle köze nincs a józan észhez, meg a való világhoz
– hangoztatta a baloldali milliárdos a GVH szankciójával kapcsolatban. „Csányinak, és KITE Zrt.-nek az érdeke az egész vizsgálat
Pénzzel is támogatná Márki-Zay Pétert Bige László
„Márki-Zay
Péter nagyon jó lenne Magyarországnak” – mondta a baloldali oligarcha,
majd hozzátette: végre harminc év után lenne egy független
miniszterelnök-jelöltünk. Leszögezte: hajlandó lenne anyagilag is
támogatni a kampányát. „A mai kormány helyett a tarka macskámat is
tudnám ajánlani” – fűzte hozzá Bige.
Ismert: Bige László
korábban, egy márciusi Partizán-interjúban gyakorlatilag felajánlotta,
hogy ha megszüntetik vele szemben a büntetőeljárást, akkor távol tartja
magát a politikától. A büntető igazságszolgáltatást viszont láthatólag
nem hatotta meg a baloldali oligarcha felajánlkozása, és az eljárás
megszüntetése helyett vádat emeltek ellene. Szintén év eleji fejlemény,
hogy Horn Gábor, az EU-s pénzekből ellenzéki előválasztási vitákat
szervező Republikon Intézet vezetője is tiszteletét tette Bige házában.
Biztosat persze nem tudni, sem a látogatásról, sem arról, ha így volt,
miről egyeztettek, ugyanis az egykori SZDSZ-es politikust hiába
kérdeztük, nem reagált Bige Lászlóval való kapcsolatára vonatkozó
kérdéseinkre.
A Bige Lászlóról készült portrénkat itt olvashatja.
Forrás: Mandiner
0 Megjegyzések