Hirdessen itt

Betiltatta az indiai miniszter a reklámot, mert leszbikus pár szerepelt benne


Indiában idén október 24-re esett a karvá csauth ünnepe, amely során a házas hindu nők napkeltétől holdkeltéig böjtölnek, majd egy szitán át (egyes helyeken egy textilen vagy épp víztükrön át) a Holdra, majd a férjükre pillantanak, hogy házastársuknak hosszú élete és jó egészsége legyen.


A bőrvilágosító krémeket is gyártó kozmetikai márka, a Dabur erre az időszakra időzítve jött ki az új reklámjával, ami óriási közfelháborodást okozott. A reklámban két fiatal nő készülődik az ünnepre, amely házasként mindkettejük számára az első lesz. A néző könnyen hiheti, hogy barátnők, testvérek, vagy épp sógornők, majd jön a csavar, hogy egy leszbikus házaspárról van szó, akik a hagyományt tartva nem a férjükre, hanem egymásra néznek a szitán át.


Madhja Prades állam belügyminisztere, Narottam Mishra utasította a rendőrséget, hogy szólítsák fel a céget a „nemkívánatos” reklám visszavonására, máskülönben jogi eljárást indítanak ellenük. Az NDTV beszámolója szerint egyértelműen az azonos nemű párral volt a miniszternek baja:

„Ezt egy komoly ügynek tartom, annál is inkább, mert az ilyen reklámok mindig kizárólag a hindu hagyományokkal készülnek. Leszbikusokat mutogatnak, akik a karvá csauthot ünneplik és a szitán át nézik egymást. A jövőben majd két férfit fognak mutogatni, akik tradicionális hindu esküvői szertartást tartanak. Ez pedig nemkívánatos.”

A Dabur mindenesetre értett a szóból, nem csak törölték a kampányt, de hivatalos bocsánatkérést is tettek, írja az India Today:

„A Fem karvá csauth kampányát visszavontuk minden közösségi médiás felületről, és elnézést kérünk, amiért akaratlanul is megbántottuk az emberek érzéseit.”


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések