Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy egy laborból indult-e a járvány.
Talán
sosem lesznek képesek egyértelműen megállapítani a koronavírus eredetét
– olvasható az amerikai hírszerzési ügynökségek pénteken közzétett,
minden eddiginél részletesebb jelentésében, amely választ próbál keresni
arra a kérdésre, hogy a vírus természetes úton terjedt-e át állatról
emberre, vagy esetleg egy laborból szabadult volna el.
A Nemzeti
Hírszerzés Igazgatójának (DNI) hivatala a nyilvánosságra hozott
dokumentumban egyaránt lehetséges elméletnek tartja mindkét verziót.
Ugyanakkor megjegyzi, hogy a szakértők között nézeteltérés van abban,
melyik verzió a valószínűbb, illetve egyértelmű megállapítások tehetők-e
az ügyben.
A jelentés mindemellett kizárta annak lehetőségét,
hogy a koronavírus biológiai fegyver lenne, arra hivatkozva, hogy ezen
elmélet támogatói nem férnek hozzá a Vuhani Virológiai Intézethez és
hamis információkat terjesztenek.
A mostani jelentés
tulajdonképpen a DNI augusztusi beszámolójának frissített változata. A
korábbi dokumentum, amelynek összeállítására Joe Biden amerikai elnök
adott utasítást, kiemelte, hogy csak Kína segíthetne a világszerte eddig
csaknem ötmillió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét
érintő kérdések megválaszolásában.
A hírszerzési jelentések olyan
időszakban készültek, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes
mélypontra süllyedtek. Kína mindemellett határozottan tagadta, hogy a
Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult
volna ki.
Forrás: MTI
0 Megjegyzések