Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Így jár, aki kommunistább akar lenni a kommunistáknál


Volner János értékelte Jákob ámokfutását.


„Ahogyan korábban írtunk már erről, Jakab Péter csúfosan leszerepelt az előválasztáson. Talán mostanra már kezd világossá válni, hogy ezzel pártjával együtt légüres térbe került. Ha a hosszútávú folyamatot nézzük, Jakab vezetésével a Jobbik a modern magyar politikatörténetben példa nélküli árulást követett el a nemzeti oldallal szemben. A vezetése alatt álló Jobbik szisztematikusan mindenbe beletörölte a lábát, ami egy nemzeti gondolkodású politikai közösség számára szent, és amiért a »hőskorszakban« érdemes volt a nemzeti tartású Jobbik mellett harcolni. A Jobbik már évek óta kiírta magát a nemzeti oldalról, a büntetés azonban késlekedett.

Sőt, a pofátlanságban odáig merészkedtek Jakabék, hogy még ők fenyegettek és »árulóztak« mindenkit, aki régi jobbikosként nem kért a virtigli bolsevik politikájukból. A Jakab-féle Jobbik hosszú hónapokra a lélektani vörös terror fórumává változtatta a facebookot. Stábjával együtt dölyfösen azt hitte, hogy elég lesz Szamuely Tibort vagy Marosán Györgyöt megszégyenítő módon acsarkodni, a »népre« hivatkozva fenyegetőzni, ócska performance-okkal a bányászbéka hátsója alá lenyomni az amúgy sem a Lordok Házában zajló magyar közéletet.

Az, amit Jakab Péter művelt, valami nagyon szürreális elegye volt a szánalmasnak és a hátborzongatónak. A legutolsó időkben inkább az utóbbi felé tolódott el a hangsúly. Ebben a viselkedésben nagyon jelen volt valami, amire az idősebbek még személyesen is emlékezhetnek, és amiről azt hittük, 1989-90-ben végleg megszabadultunk tőle. Ezt az újbolsevik stílust ilyen nyíltsággal még a kommunista utódpártok, az MSZP vagy a DK sem merte/akarta felvállalni.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések