Hirdessen itt

Boris Johnson szerint a kelet-európaiak miatt nincs elég kamionsofőr


Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.


Johnson, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában, úgy fogalmazott: a brit közúti fuvarozó vállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket.

A kelet-európaiak nagyon keményen dolgoznak

Ehelyett jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, „nagyon keményen dolgozó” munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát, és ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó – tette hozzá a brit kormányfő.

Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya miatt súlyos fennakadások támadtak elsősorban az üzemanyagellátásban, de érzékelhetők a logisztikai problémák a boltok élelmiszerkínálatában is.

A múlt hét közepén országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök krónikus hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.

Az ország jelentős térségeiben azóta is folyamatosak a hosszú, esetenként több órás sorok a benzinkutaknál. A helyzet Londonban és Délkelet-Angliában a legrosszabb.

Könnyített eljárásnan kapnak munkavállalási engedélyt a sofőrök, de így sem akarnak menni

A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig könnyített eljárással kaphatnak munkavállalási engedélyt azok az európai uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyagellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett program keretében érkeznek Nagy-Britanniába.

A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint azonban a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik,

elsősorban éppen azért, mert a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

Harmincezer sofőr távozott év eleje óta

A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak az új munkavállalási szabályok januári életbe lépése óta 30 ezer külföldi kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát.

Boris Johnson azonban a vasárnapi BBC-műsorban kizárta annak lehetőségét, hogy a brit kormány tömegesen engedjen be külföldi munkavállalókat a kamionsofőr-hiány enyhítésére.

A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: a kiutat a jelenlegi helyzetből nem az kínálja, hogy „meghúzzuk az 'ellenőrizetlen bevándorlás' feliratú emeltyűt, és hatalmas számban engedünk be embereket (külföldről)”.

Johnson kijelentette: nincs visszatérés „az ellenőrzés nélküli bevándorlás által fenntartott, alacsony bérezésre és alacsony szakképesítésre épülő régi, bukott modellhez”.

A brit kormányfő néhány napon belül másodszor fejtette ki ezt a véleményét.

A hét elején, amikor – szintén a BBC-nek nyilatkozva – először szólalt meg személyesen az üzemanyagellátásban kialakult súlyos fennakadások ügyében, kijelentette: nem hiszi, hogy az emberek

ebben az országban ismét az ellenőrzés nélküli bevándorlással akarnának minden problémát megoldani”.

„Ezzel már próbálkoztunk hosszú időn át, és ennek alacsony bérezésre, alacsony szakképzettségre építő hozzáállás lett a vége” – tette hozzá.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések