Hirdessen itt

A Párbeszéd hiéna módon beállt Márki-Zay mögé


Támogatjuk Márki-Zay Péter zöldpolitikai törekvéseit, ezzel a címmel küldött levelet és posztolt Facebookra pénteken a Párbeszéd.

Ezzel, ha konkrétan nem is mondták ki, beálltak Márki-Zay Péter mögé az ellenzéki előválasztás utolsó előtti napján. Ugyan egyértelműnek tűnhetne, hogy amikor a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára, és támogatóit is arra kérte, hogy szavazzanak rá, az azt is jelentette egyúttal, hogy pártja is Márki-Zay mögé állt be. Azonban ez nem ilyen egyszerű, a párt több vezető politikusa is Dobrev mellé húzta az ikszet, például Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője, Újbuda alpolgármestere vagy Erőss Gábor, elnökségi tag, Józsefváros alpolgármestere is így tett.

A Párbeszéd a közleményben is csak azt írja, hogy

- örömükre szolgál, hogy Márki-Zay Péter hitet tett a zöld értékek mellett
- kiállt az önálló, klímaügyet is magában foglaló zöldminisztérium mellett,
- egyértelművé tette, hogy felmondaná Paks2 szerződését,
- ennek nyomán támogatják Márki-Zay Péter zöldpolitikai törekvéseit.

Arra a kérdésre, hogy ezzel a Párbeszéd beállt-e Márki-Zay mögé, a párt csak annyit közölt, hogy a Párbeszéd Karácsony Gergelyt támogatja, aki viszont Márki-Zay Pétert támogatja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések