A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A bukaresti egyetemi kórház hűtőkamrájában már nem férnek a holttestek, így folyosókon tárolják őket


Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.

A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban, vagy az 1977-es földrengésben haltak meg. A szakember szerint Romániában már három hónapja meghaladja az 1,1-et a reprodukciós ráta, amely azt mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a fertőzést. Popovici szerint “két hét is sok lett volna”, és a döntéshozóknak ilyen körülmények között már rég szigorítaniuk kellett volna a járványügyi korlátozásokat.

ÚGY VÉLEKEDETT: AZOK UTÁN, HOGY A HATÓSÁGOK FELÜLBÍRÁLTÁK A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET BUKAREST ÉS A VELE ÖSSZENŐTT TELEPÜLÉSEK VESZTEGZÁR ALÁ HELYEZÉSÉRE VONATKOZÓ JAVASLATÁT, NEM IS TÖRTÉNHETETT MÁS, MINT A JÁRVÁNYÜGYI HELYET TOVÁBBI ROMLÁSA.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint Romániában ismét megdőlt a fertőzési és halálozási rekord: az utóbbi 24 órában 18 863 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ami 40 százalékkal haladja meg az elmúlt két hét átlagát.

Az utóbbi 24 órában 561 koronavírusos beteg halt meg, ami több mint 80 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

A kórházakban már csaknem húszezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1805-nek jutott hely az intenzív terápián.

A Covid-fertőzésben elhunytak holttestei már nem férnek a hűtőkamrákban, így a kórház folyosóin tárolják őket. A felvétel hétfőn készül, az intézmény vezetői pedig jelezték: a kórházban kialakult helyzet borzalmas. Íme a felkavaró videó:

Videólejátszó

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések