Hirdessen itt

Karácsony jelöltje két kocsival kampányol, de egyik sincs a vagyonnyilatkozatában


Gér Mihály, Karácsonyék jelöltje a Pest megyei 10. választókerületben két kocsival villogott egy videóban. A vagyonnyilatkozatában viszont egyik sem szerepel.


A Párbeszéd vidéken nem igazán létező párt, de néha azért előrukkolnak egy-egy jelölttel. Így például a Monor-központú, Pest megye délkeleti részén fekvő 10. választókerületben Gér Mihállyal. Az alberirsai önkormányzati képviselő több kiváló videóban bizonyította már, hogy nem a legélesebb kés a fiókban. Igaz, Karácsonnyal ellentétben legalább a saját nevét le tudja írni.

Gérnél nemrégiben Szabó Tímea is tiszteletét tette, méghozzá természetesen kocsival. A dugó – ami ugye saját bevallása szerint maga Karácsony Gergely – nem került szóba a videóban, azt azonban bárki megtekintheti, amint a lépten nyomon a kiváltságos 1 százalékot emlegető Gér Mihály az 5 perc 20 másodperces szintidő alatt két autóval is kampányolgat. Egy Peugeot és egy Opel is a keze ügyébe került (lásd mindkettőt írásunk végén, egyik sem Szabó Tímea kocsija), amivel alapból semmi gond nem lenne, hiszen amint Karácsony Gergelytől tudhatjuk, az elmúlt tíz évben egyre több embernek lett autója Magyarországon.

Ez a két kép viszont egy kemény jobbhoroggal egy csapásra üti ki a balliberális Karácsony-párt szegénységről és az autóhasználat visszaszorításáról szóló kommunikációját. Persze tudjuk, ennél nagyobb logikai szaltóugrást is abszolvált már Gyurcsányék esélyes jelöltje, pl. amikor angolul publikált úgy, hogy nem igazából tud angolul. De térjünk vissza Gér Mihályhoz, van nála elég látnivaló!

Megnéztük ugyanis a vagyonnyilatkozatát, és abban sem a Peugeot, sem az Opel nem szerepelt, ami azért is furcsa, mert ugye ezeket kampánycélra használta az említett videóban. Lehet persze a két kocsi valamelyik családtagjáé vagy haverjáé is, de akkor meg adódik a kérdés, hogy mi szükség van így a sok bohóckodásra a vagyonnyilatkozataikkal?

Pont ez a baj a baloldallal, másokat vádolnak vagyonosodással, de a végén mindig maguk buknak le. Hiába, a gyurcsányi képmutatás nem ismer határokat.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések