Szétverte ellenfele fejét a nővé operált férfi.


Sikeresen debütált az első nyíltan transznemű MMA-versenyző, Alana McLaughlin pénteken este, miután a második menetben legyőzte ellenfelét, Celine Provost - írja a Mirror.

McLaughlin férfiként született, és ő az első nyíltan transznemű MMA-s sportoló, aki 2014. óta versenyez az Egyesült Államokban. Ezzel Fallon Fox nyomdokaiba lépett, igaz, Fox kétszer már versenyzett, miután 2013-ban elárulta, hogy transznemű.

McLaughlin a mérkőzés előtt számos orvosi vizsgálaton – beleértve a hormonvizsgálatokat is – átesett, mégis attól tartott, hogy nem harcolhat majd Provosttal, mivel ellenfele koronavírustesztje pozitív lett, emiatt pedig az augusztusi mérkőzést elhalasztották.

A 38 éves sportoló egyébként korábban az amerikai hadsereg különleges alakulatánál szolgált. Már fiatal korában kérte édesanyjától a nemváltó műtétet, de mivel vallásos családba született, szülei ezt elutasították.