Hirdessen itt

Felgyújtották a házat, s kaszákkal verekedtek össze Heves megyében


Különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény elkövetése miatt áll bíróság előtt F. A. a társaival. Az Egri Törvényszék az ügyben szeptember 16-ra tűzött ki tárgyalást, ám azt az elsőrendű vádlott Covid-gyanús megbetegedése miatt nem tartották meg.


Maga a vádbeli cselekmény Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint több mint három és fél éve, 2018. január 22-én történt. A Heves Megyei Főügyészség vádirata rögzíti: F. A. és a többi terhelt, akik egyébként testvérek, este tíz óra körül – különféle ütő- és vágóeszközökkel felfegyverkezve – több rokonuk, ismerősük társaságában a K. család lakóházához vonult.

A testvérek és kíséretük ordítozva, fenyegetőzve kérték számon rajtuk a másodrendű terhelt fiának aznap esti bántalmazását. A vádlottak és F. A. „Gyertek ki… Meg fogtok halni! Rátok gyújtjuk a házat” kijelentések és fenyegetések kíséretében ütötték a ház kapuját. Betörték az utcafronti ablak redőnyét s ablakát is.

A fenyegetőzést tettek követték: a bevert ablakon át egy palackból benzint locsoltak a lakótérbe, meggyújtották. A hálószobában lévő franciaágyon, a tapétán, az ablaktokon gyorsan terjedő, önfenntartó égés alakult ki. A házban a támadás idején több felnőtt- és kiskorú személy, köztük egy négy hónapos kislány tartózkodott. Nekik sikerült kimenekülni az épületből, így a tűz miatt személyi sérülés nem történt.

A szoba kigyulladását követően a K. család férfi tagjai botokkal, kaszával, kalapáccsal felfegyverkezve kirohantak az utcára, hogy az ellenük irányuló további jogtalan támadást megakadályozzák. A két család tagjai között verekedés tört ki, a náluk lévő eszközökkel kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedés következtében a támadók közül F. A. maradandó fogyatékossággal járó életveszélyes koponyasérülést, a sértettek közül pedig K. M., K. G., K. L. nyolc napon belül gyógyuló szúrt-vágott sérüléseket szenvedtek.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűzterjedést sikerült megakadályozni, közveszély nem következett be. Ennek lehetősége az épület anyagára, az időjárási viszonyokra figyelemmel igen kis valószínűségű lett volna. Az ingatlanban és az ingóságokban összesen egymillió 226 ezer forint kár keletkezett, ami nem térült meg – állapította meg vádiratában a főügyészség.

Mindezek alapján F. A. elsőrendű terheltet – mint társtettest – különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és rongálás bűntettével vádolják, mint visszaesőt. A másodrendű vádlottat F. B-t – mint társtettest és mint visszaesőt – különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és rongálás bűntette miatt indítványozza felelősségre vonni a vádhatóság.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések