Hirdessen itt

Antifa zászlóval vonultak a pécsi Pride-on


A felvonulás rajtköveként kijelölt Kossuth tér felé az irgalmasok utcáján először egy rendőrségi sorfalnál kellett igazolnunk magunkat, mint sajtósokat, majd a szervezők kordonjánál ezt újra meg kellett tennünk. A szervezők egyébként a sajtónak kétféle belépőkártyát osztogatnak. Az egyiken a „Média”, a másikon a „Független Média” felirat szerepel. Hogy melyiket, kiknek adják, azt nem tudni – számolt be az eseményről az Bama.hu.


A lap szerint egyébként a szombatra virradó éjjel több pécsi templom, feszület mellett is – minden bizonnyal provokatív célzattal –

szivárványos zászlókat helyeztek el ismeretlenek.

Ezeket reggelre – szintén ismeretlenek – eltávolították.

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője szerint olyan, mintha a Gyurcsány-érában élnénk, a város polgármestere eljárást kezdeményezett a rendőrségen (a városban megjelent egyes matricák miatt.

Péterffyit kérdezem, miért nem tudja elviselni, hogy másnak más véleménye van?

Nyomozásba kezdett, hát jelentsen fel engem is, mert minden szavával egyetértek. Ez a felvonulás nem a másságról szól, hiszen offenzíva jelleggel akarnak ránk erőltetni a beteges dolgokat. Kíváncsi vagyok, hogy azért indítanak-e eljárásokat, hogy templomokat ragasztották tele szivárványos matricákkal – mondta a lapnak a Betyársereg vezetője.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések