A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Újabb gimnáziumról derült ki az LMBTQ-érzékenyítés


Miközben a baloldal jogi úton támadja a gyermekvédelmi népszavazást, a gimnáziumokba már kezd beszivárogni a genderideológia. Az Eötvös József Gimnázium után most a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumról derítettük ki: korábban LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartottak. A felvilágosítás mellett a diákoknak különböző szituációs gyakorlatokat kellett eljátszaniuk.


Újabb fővárosi középiskoláról derítette ki a Magyar Nemzet, hogy folytattak LMBTQ-érzékenyítést. A napokban megírták, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium iskolaújságának szerkesztői egy kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését, most a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium diákja számolt be lapunknak arról, hogy még 2019-ben részt vett az intézményben egy szervezett LMBTQ-érzékenyítő foglalkozáson. Mindezt képekkel is alátámasztotta. Az első – általa küldött – fotón az látható, hogy az osztályteremben a táblán az LMBTQ betűk fogalmi magyarázatai mellett az aszexuális, a demiszexuális és az alloszexuális szavak szerepelnek. Továbbá a Labrisz Leszbikus Egyesület weboldala, illetve az ügyfélfogadási ideje is látható a felvételen.

A második képen két – a gyerekeknek kiosztott – szituációs gyakorlat szerepel:

„Tomi 16 éves, két apukájával él (Ödön és Ernő). Egy nap azzal megy haza, hogy az iskolában a többiek azzal csúfolták, hogy »buzik a szülei«. Játsszátok el a beszélgetést a szülőkkel.”


„Magdaléna 16 éves transzlány. A tornaórához a lányöltözőben szeretne átöltözni, de vannak lányok, akik tiltakoznak ez ellen. Játsszátok el a jelenetet.”


Az esettel kapcsolatban az alábbi kérdésekkel keresték meg a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium igazgatóját: az intézmény vezetősége tudott-e ezekről a programokról, kik tartották az órákat, a foglalkozást tartó személyek/szervezetek kitől kaptak engedély, jelenleg folynak-e hasonló programok, valamint hogy mikor kezdték el az érzékenyítést az intézményben? Pappné Lukács Ágnes kérdéseikre a következő választ adta:

Tekintettel a téma érzékenységére és arra, hogy tavasszal választások lesznek az országban, így mindenki mindenből politikai kérdést csinál és lassan elveszti a józan eszét, nem válaszolok ezekre a kérdésekre.

Mivel a Labrisz Leszbikus Egyesület weboldala és ügyfélfogadási ideje is szerepelt az egyik fotón, ezért őket is megkeresték, de levelükre egyelőre nem érkezett választ.

A Labrisz weboldaláról viszont kiderült: az egyesület még 2013-ban 62 436,81 eurót nyert egy pályázaton, a Melegség és megismerés – egy innovatív, érzékenyítő iskolai program továbbfejlesztése nevű projektre. A Melegség és megismerés iskolai program módszertanával, az MM program pedagógiai szakembereivel, valamint a Down Alapítvány szakembereivel elindult egy új, iskolai érzékenyítő foglalkozás kidolgozása – ismertették a weboldalon. Később az addig elért eredményeikről is beszámoltak:

Folytattuk a Melegség és megismerés foglalkozások (MM órák) tartását középiskolákban, felsőoktatási intézményekben és a civil szférában. 2013 októberétől 2014 végéig összesen 19 intézményben 44 foglalkozást tartottunk, amellyel több mint ezer fiatalt értünk el

– részletezték.

A leírás szerint az egyesület a kapacitásuk erősítéséhez elengedhetetlennek tartja az önkéntesek bevonását, illetve az oktatási intézmények és pedagógusok érzékenyítését is. Ebből a célból egynapos tanárérzékenyítő képzéseket is tartottak az országban. Tevékenységeik között szerepel továbbá az iskolai és munkahelyi meghívások keresése, elfogadása, Melegség és megismerés érzékenyítő órák tartása a szokásos módon Budapesten és vidéken.

Ismert, hogy a baloldal is a kormánnyal ellentétes álláspontot képvisel a kérdésben.

A Hit Rádióban készült interjú során hangzott el Fekete-Győr András kijelentése, miszerint a transznemű embereket beengedné az iskolákba és óvodákba szexuális felvilágosító órát tartani.
A Nemzeti Választási Irodához pedig bírósági felülvizsgálati kérelmek érkeztek a gyermekvédelmi népszavazás kérdései miatt. Sajtóértesülések szerint a Momentum, a Társaság a Szabadságjogokért és a Kétfarkú Kutya párt is megtámadta a kormány népszavazási kezdeményezését.

Forrás: Magyar Nemzet

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések