Hirdessen itt

Több mint 90 százalékos az orosz vakcinák hatékonysága a delta variánssal szemben


Meghaladja a 90 százalékot az orosz vakcináknak az új koronavírus delta és delta plusz változatával szembeni hatékonysága - jelentette ki Alekszandr Szemjonov, az orosz fogyasztóvédelem jekatyerinburgi Vektor vírusfertőzés-kutató intézetének vezetője kedden az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.


„A vakcinák hatékonysága enyhén csökken, de a legutóbbi adatok szerint továbbra is a 90 százalékos szint felett marad. Az ellenőrzés folyamatos, minden új vírusizolátummal vírusneutralizációs teszteket hajtanak végre” – mondta Szemjonov. Mint mondta, az összes, Oroszországban bejegyzett vakcina, így a Szputnyik V, az EpiVacCorona és a Covivax egyaránt „hatékony a koronavírus ellen”.

A szakértő elmondta, hogy a delta és delta plusz változat okozta fertőzés ellen több antitestre van szükség a klasszikus változathoz képest, de

👉 az orosz vakcinák által termelt antitestek az újabb mutációk ellen is hatékonyak, ezért nem kell megváltoztatni a vakcinák összetételét.

Korábban Rinat Makszjutov, a fogyasztóvédelem (Roszpotrebnedzor) Vektor Állami Virológiai és Biotechnológiai Tudományos Központjának vezérigazgatója azt mondta, hogy a legtöbb orosz régióban a koronavírus-fertőzés új eseteinek több mint 95 százalékát a delta mutáció okozza. A Roszpotrebnadzort vezető Anna Popova tisztifőorvos szerint Oroszországban a járványhelyzet továbbra is meglehetősen feszült, bár egyes régiókban stabilizálódás tapasztalható.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kijelentette, hogy a főváros túljutott a fertőzés terjedésének csúcspontján.

Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a keddi hivatalos adatok szerint 22 010-zel 6 334 195-re emelkedett. Ez a legalacsonyabb érték június 30. óta. Az új esetek közül 3330-at Moszkvában, 1910-et Szentpéterváron, 547-et Nyizsnyij Novgorod, 519-et Szverdlov, 481-et pedig Voronyezs megyében mutattak ki. A napi növekmény országos szinten 0,35 százalék, az új esetek 8,2 százaléka volt tünetmentes. Az aktív esetek száma 513 524, a halálos áldozatok száma 788-cal 160 925-re, a felépülteké pedig 18 963-mal 5 659 746-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 166,5 millió, az elmúlt napon pedig 311 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 239 464 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések