Nem sérült meg senki, de egy betonoszlop és az autó megrongálódott.


A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat az ellen a fiatal nő ellen, aki a barátja által vezetett autó kormányát hirtelen elfordította, amelynek következtében a jármű kidöntött egy jelzőtáblákat tartó oszlopot, majd az árokba csapódott – tette közzé a megyei ügyészség.

Június 20-án, hajnali 2 órakor a nő a barátja által vezetett személygépkocsi jobb oldali első ülésén utazott. Mindketten ittasak voltak, a vádlott a biztonsági övet nem használta.

A közlemény szerint a férfi a barátnőjével összeszólalkozott, közöttük vita alakult ki. A feldühödött, ittas nő ekkor hirtelen megfogta az autó kormányát, és azt jobbra rántotta. A gépkocsi vezetője a hirtelen tett kormánymozdulatot követően nem tudta az úttesten tartani a járművet, az jobbra sodródott, kidöntött egy közlekedési jelzőtáblákat tartó oszlopot, majd az útmenti árokban állt meg.

A Polgáron történt baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a betonoszlop és a gépjármű jelentősen megrongálódott.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatta le.

Az autót vezető sofőr ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt külön büntetőeljárás indult.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.