A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Négymilliárd euró profitra tett szert a BioNTech 2021 első felében


Csaknem négymilliárd euró profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely az amerikai Pfizer gyógyipari vállalattal együttműködve fejlesztette ki, majd kezdte el forgalmazni az úttörő mRNS-vakcinát.

A 2008-ban indított technológiai vállalkozás a hétfőn közölt beszámolója szerint hat hónap alatt 3,9 milliárd euró (1380 milliárd forint) adózás utáni nyereséget ért el. Egy évvel ezelőtt, azonos időszakban 142 milliós veszteséget könyvelt el a BioNTech, a cég növekedését a koronavírus elleni, Comirnaty névre keresztelt oltóanyagnak köszönheti. A vakcinát már több mint száz országban, területen alkalmazzák, és több mint egymilliárd adagot szállítottak le belőle.

A Pfizerrel közösen kifejlesztett készítmény a BioNTech első terméke, és az év végéig 2,2 milliárd adagra van biztos megrendelés. További mintegy 800 millió adag elkészítésére is van kapacitás, így az idén hárommilliárd adagot gyárthatnak. A kapacitást tovább bővítik, és ezzel jövőre elérhetik a négymilliárd adagot is.

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech a története első 12 évében jelentős részben kockázati tőkéből működött, és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotechnológiai startup ágazatban.

Fő tulajdonosa – nagyjából 50 százalékos tulajdonrésszel – az alapítók közé tartozó Thomas és Andreas Strüngmann. A világ leggazdagabb emberei között számon tartott német testvérpár a Hexal nevű gyógyszergyártó cégük sikerével került a dollármilliárdosok közé.

A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált magyar kutató, Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések