Hirdessen itt

Ittas lehetett a nő, aki beleszállt a benzinkútba – Borzalmas családi tragédia miatt alkoholizált


Piásan rongyolhatott bele egy XI. kerületi benzinkútba egy 50 év körüli asszony a hófehér BMW-jével. Csak a csodának köszönhető, hogy senki nem sérült meg.


Hatalmas csattanásra és ordibálásra lettek figyelmesek tegnap délután a dolgozók és az ott ácsorgók az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán lévő benzinkúton.

A semmiből egy hófehér BMW gördült be a kútra, a sofőr azonban nem állt meg a töltőállomáson, ahogy azt szokás, hanem továbbrongyolt, méghozzá egyenesen a benzinkút épületébe.

Először áttörte a kút üvegfalát, majd a pultok mögött, a kávézó részén állt meg, nekirontva a kávézó pultjának. Szinte hihetetlen, de az eset során senki nem sérült meg:

„Iszonyatos nagy szerencse, hogy pont senki nem ült a kávézó kis asztalainál és egy dolgozó sem szolgált fel a pultban, mert ott állt meg a kocsi. A pultba még belerohant”

– mesélte a Borsnak egy férfi, aki hozzátette, hogy a sofőr nem ment gyorsan.

„A benzinkút pultosai pár méterrel arrébb, a pultban álltak, és amennyire tudjuk, a sofőr is karcolások nélkül szállt ki az autóból.”

Daruval szedték ki a kocsit

Hamarosan kiderült, hogy nem egyszerű figyelmetlenség okozta a balesetet, a nő ugyanis valószínűleg felöntött a garatra, mielőtt a volánhoz ült. A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügyet:

„Felmerült az ittasság gyanúja, a sofőrt mintavételre előállították” – közölte a Borssal a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Míg az asszonyt előállították a kapitányságra, a többmilliós luxuskocsit egy speciális autómentő cég emberei emelték ki a benzinkútról egy daruval, és még a sokat látott autómentőket is megdöbbentette a hihetetlen baleset:

„Cégünk végezte a nem mindennapi mentést. Csak a csodának köszönhető, hogy senki nem sérült meg”

– közölte az ABAC Autómentő. Egy, a mentést végignéző szemtanú elmesélte, hogy alig fél óra alatt kihúzták a kocsit:

„Nagyon gyorsan kivontatták onnan az autót, meg is lepődtünk, milyen hamar kikapták, alig pár tíz perc volt” – mondta egy fiatal nő.

Súlyos tragédia miatt piálhatott a sofőr

A benzinkút másnap már pontosan úgy üzemelt, mintha mi sem történt volna, a döbbenetes balesetről egyedül az érintett részre kifeszített fekete ponyva árulkodott, a munka zavartalanul folyt. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan is történt a baleset, a szemtanúk szerint – dacára az automata váltónak – az ittas asszony rosszul váltott.

A Bors úgy tudja, hogy a nő eddig nem vezetett veszélyesen, a kocsit pedánsan karban tartották és vigyáztak rá. Információink szerint azonban az ötven év körüli asszony közvetlen családjában tavaly ősszel súlyos tragédia történt, az ismerősök szerint azóta előfordul, hogy alkoholhoz nyúl az asszony.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések