Hirdessen itt

Félmeztelenül mászott be a rendőrség udvarára egy férfi Budapesten (videó)


Egy verekedés elől menekült, kábítószer lehetett nála.


Egy 25 éves férfi félmeztelenül mászott be a VII. kerületi rendőrség udvarára. Mint kiderült, a zavartan viselkedő afgán a Keleti Pályudvarnál keveredett verekedésbe, onnan menekült be a rendőrségre. Vélhetően kábítószert találtak nála.

A VII. kerületi rendőrkapitányság udvarára mászott be egy férfi július 28-án délután szakadt pólóban. A zavartnak tűnő sétálgatót egy bűnügyi technikus látta meg. Amikor látta, hogy észrevették, el akart menekülni, kimászott a kerítésen. A rendőrök utána eredtek, többször felszólították a férfit, hogy álljon meg, de nem engedelmeskedett. Aztán sikerült megállítaniuk a szakadt pólóst, akiről annyit lehetett tudni, hogy külföldi, nem beszél magyarul és nem voltak nála iratok.

A nyomozás során kiderült, hogy a 25 éves afgán jogszerűen van az országban. A Keleti Pályaudvar közelében, egy kocsmában verekedett össze valakivel, onnan menekült be a rendőrségre, az iratait és táskáját a kocsmában hagyta. A holmija között kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, ami megmagyarázhatja zavart viselkedését. Az anyagot lefoglalták, most szakértő vizsgálja.



A rendőrség kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, a kocsmai verekedés ügyében garázdaság miatt indítottak nyomozást – írja az Origo.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések