Hirdessen itt

Évente több száz őz hullik el ütközés miatt Békésben


Országosan több százezer, míg megyénkben több mint negyvenezer őz él. Párzásuk július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat. Éppen a mostani időszak a legveszélyesebb: a nagyvadgázolások során ezen faj egyedeit ütik el leggyakrabban az autók, jelentős részben július és augusztus között.


Az őz hazánk legnagyobb egyedszámú és legelterjedtebb nagyvadfaja. A nagyvadgázolások során ezen faj egyedeit ütik el leggyakrabban az autók, jelentős részben július és augusztus közepe között – tájékoztatott Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.

Mint elmondta, őznász idején a bakok űzik a sutákat, de egy másik bakot is elkergethetnek a territóriumukról. Ilyenkor az állatok sokkal óvatlanabbak, figyelmetlenebbek, mint általában. A balesetek jelentős része azonban megelőzhető.

– Ne csak a táblával jelzett útszakaszon vezessünk fokozott figyelemmel a következő hetekben, és ha rosszul belátható az útszakasz, vagy rosszak a látási viszonyok, vezessünk lassabban. Amennyiben őz szaladt át az úton, mindenképp számítsunk rá, hogy másik is követi, lassítsunk, dudáljunk. Ha pedig az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, és ne rántsuk el a kormányt, mert letérve az útról vagy átsodródva a szembesávba, még nagyobb baj történhet – tanácsolta a szakember.

Hrabovszki János, a vadászkamara és a vadászszövetség megyei elnöke elárulta,

👉 az országos állományt nagyságrendileg 375 ezerre becsülik, melynek több mint tizede Békés megyében található. A több mint 40 ezres megyei őzállomány közel fele pedig őzbak.

Zuberecz Tibor megyei fővadász úgy fogalmazott, az őzön kívül Békésben jellemzően a mezei nyulak és a fácánok idéznek elő veszélyhelyzetet az utakon, míg az erdősebb területeken gímszarvasok keresztezhetik az autósok útját.

Békés megyében évente mintegy négyszáz őz hullik el gépjárműütközés következtében. Egy őz vadgazdálkodási értéke akár több százezer forint is lehet /Fotó: Kovács András/Hazai Vadfotós Egylet/

– Az őzek párzási aktivitása zömmel az esti, éjszakai, illetve hajnali órákra esik, de nappal sem ritka. Érdemes fokozott óvatossággal vezetni. Ha esetleg mégis megtörténne a baj, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vad- és gépjárműütközések is közúti balesetnek minősülnek. A helyszínelés adatai ráadásul nagyban segíthetik a vitás kérdések eldöntését. A terület vadászatra jogosult szervezetének képviselőjét is tájékoztatni kell. Ebben a rendőrség is segítséget adhat a balesetben érintett autósnak – mondta el Zuberecz Tibor.

Hozzátette,
👉 egy őz vadgazdálkodási értéke akár több százezer forint is lehet, kortól és nemtől függően. Az élő vad pedig az állam tulajdona, így az elejtett vagy elhullott állat az illetékes vadászatra jogosult tulajdonába kerül.

– Ezért az elütött vad elvitele jogszerűtlen – hívta fel a figyelmet a megyei fővadász.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések