A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Baleset szemtanúit keresik a debreceni rendőrök


A lakosság segítségét kérik.


A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást folytat közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy hajdúnánási lakossal szemben – számolt be a rendőrség. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Debrecenben, a Homokkerti felüljárón augusztus 16-án, 11 óra 40 perc körül. Haladása során a Szabó Kálmán utca kereszteződése előtti útszakaszon sávot akart váltani, de járműjével nem biztosított elsőbbséget a belső forgalmi sávban közlekedő autónak, aminek hátulról nekiütközött.

Mindketten megálltak, azonban rövid beszélgetés után a gyanúsított úgy döntött, hogy elhagyja a helyszínt. A manőver közben viszont többször nekiütközött a másik gépkocsinak, és annak sofőrjét is elsodorta, majd elhajtott Mikepércs irányába. A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrök kérik, hogy aki látta a balesetet, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések