Hirdessen itt

295 kilométeres határfallal állítaná meg az afgán menekülteket Erdogan


Júliusban kezdték építeni a török-iráni határra a falat, eddig 150 kilométer készült el.


295 kilométer hosszú falat épít a török kormány az ország Iránnal közös határára, hogy kívül tartsa az Afganisztánból érkező menedékkérőket. Az épülő fal egyik, 5 kilométeres szakaszáról kedden az AFP hírügynökség tett közzé egy videót:

A falnak eddig 150 kilométere készült el, amint azt Hulusi Akar török védelmi miniszter a Hürryet Daily News szerint vasárnap bejelentette. A hétvégén Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellátogatott a félkész falhoz, ahol a határőröknek arról mondott beszédet, hogy Törökország biztonsága érdekében minden ki- és belépést megakadályoznak majd.

A határfalat még július végén kezdte építeni a török kormány a Dailiy Sabah szerint. Ekkor még az embercsempészek és terroristák megállítása volt a hangsúlyosabb, amikor a fal építésének indokairól volt szó.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések