Hirdessen itt

Vonat elé lépett, azonnal szörnyethalt a nő Bolhás mellett


Kedden a kora reggeli órákban történt a tragédia.


Kedden reggel, a bolhási vasútállomástól egy kilométerre a sínekre lépett egy nő. A közelgő vonat elütötte. Batta Zsolt Iván, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kérdésünkre elmondta, hogy mentők és tűzoltók is érkeztek a helyszínre, de a nő életét már nem lehetett megmenteni. Az esetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Információink szerint a nő öngyilkossági szándékkal lépett a vonat elé. A közelben dolgozó szemtanúk elmondása szerint hallották, hogy a vonat két alkalommal is kb. 10 másodperces figyelmeztető hangot adott ki, majd alig 10 perc múlva, már jöttek is a mentők.

A falubeliek elmondása szerint a nő a faluban élt, egy gyermekes anyukaként. Semmi jelét nem látták a nőn, hogy véget akarna vetni életének.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések