Hirdessen itt

Tokió 2020 - Szétlövés után történelmi tripla a női íjászoknál


Szétlövéssel zárult a tokiói olimpia történelmi triplázást hozó női egyéni íjászversenye.

A pénteki fináléban a húszéves dél-koreai An Szan és a 28 esztendős orosz Jelena Oszipova találkozott. Az első szett döntetlenje után előbb Szan szerzett 3-1-es vezetést, majd Oszipova fordított 5-3-ra. A mérkőzést azonban nem tudta lezárni a végig rendkívül stabilan lövő orosz, így Szan egyenlített (5-5). Az aranyéremről így szétlövés döntött, ebben Szan tízest lőtt, míg Oszipova nyila a mérkőzés során első ízben nem kilencest vagy tízest ért: az orosz nyolcast lőtt.

A dél-koreai győztes tökéles versenyt zárt Tokióban: egy hete olimpiai rekordot jelentő 680 FITA körrel nyerte a rangsorolót az ötkarikás játékok nyitónapján, ezt követően előbb vegyescsapatban, majd női csapatban is aranyérmet ünnepelhetett. Az egyéniben aratott sikerrel történelmi triplát hajtott végre: korábban még egy íjász sem tudott három aranyéremmel zárni egy olimpián, igaz, erre eddig nem is volt lehetőség, mivel a vegyescsapatok versenyét először a japán fővárosban rendezték meg.

Ezzel egy számmal az olimpiai íjászversenyek zárása előtt továbbra is csak dél-koreai versenyzők nyertek aranyat Tokióban.

Oszipova a női csapatverseny után második ezüstjét gyűjtötte be Tokióban.

Eredmény, íjászat (Jumenosima Íjászpark):

döntő:
An Szan (Koreai Köztársaság)-Jelena Oszipova (Orosz Olimpiai Bizottság) 6-5

a harmadik helyért:
Lucilla Boari (Olaszország)-Mackenzie Brown (Egyesült Államok) 7-1

női egyéni, olimpiai bajnok:
   An Szan (Koreai Köztársaság)
2. Jelena Oszipova (Orosz Olimpiai Bizottság)
3. Lucilla Boari (Olaszország)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések