Hirdessen itt

SZFE-ügy: számvitel rendjének megsértése miatt nyomoz a NAV


Számvitel rendjének megsértése bűntett gyanújával indított nyomozást Tényi István feljelentése alapján SZFE-ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a PestiSrácok.hu.


A feljelentés alapját az adta, hogy a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint a szigorú számadású iratok hiányos és nem előírásszerű nyilvántartása miatt

gyakorlatilag bárkinek kiállíthattak oklevelet, egy hallgatónak akár többet is, több szakról. Nem vezették a hallgatók törzslapjait, a tanárok személyi anyagairól szóló nyilvántartást.

A lap megjegyezte, súlyos mulasztásokat követtek el Upor Lászlóék a tanulmányi rendszerben és az oktatásszervezésben is, több hallgató érdemjegyeit nem rögzítették. Mindezek kijavítása az intézmény nyilatkozata szerint többletmunkát igényel, hiszen újjá kell építeni az intézmény adminisztrációs ügymenetét, miközben a felvételi vizsgák lebonyolítását is meg kell szervezni. Ráadásul az Állami Számvevőszék jelentése szerint

nem biztosították a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét, az alkalmazott számlarend pedig nem volt összhangban a jogszabályi előírásokkal, továbbá 2019-ben az SZFE nem rendelkezett az önköltségszámítás rendjére vonatkozó szabályzattal.

Ez azt jelenti, hogy az egyetem korábbi vezetése nem alakította ki a szabályszerű könyvvezetés és vagyongazdálkodás alapvető feltételeit. Az egyetem a 2018-as és 2019-es éves költségvetési beszámolók elkészítéséhez nem állított össze leltárt, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérlegben szereplő eszközöket és forrásokat. A leltárak hiányában a beszámolók nem nyújtottak megbízható és valós képet a vagyoni helyzetről és ennek változásáról – írta a Magyar Nemzet.

Forrás: PS

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések