Hirdessen itt

Pikó András miatt 50 milliós büntetést és perköltséget kell fizetnie Józsefvárosnak


50 millió forintnál is többet fizethet a józsefvárosi önkormányzatnak, mert a polgármester, Pikó András tavaly önhatalmúlag döntött a kerületi közétkeztetésről és eközben hat jogsértést követett el.


A Közbeszerzési Döntőbizottság pénteken hozott határozatában kimondja, hogy a korábban kiszabott 50 millió forintos bírságot fenntartja, hiszen mind a 6 jogsértés olyan súlyos volt, hogy semmiképpen nem indokolt a csökkentés.

Pikó András józsefvárosi polgármester tavaly nyáron a járványhelyzetet kihasználva önhatalmúlag felmondta a közétkeztetési szerződést és rendkívüli sürgősségre hivatkozva szerződést kötött egy másik szolgáltatóval. Mivel a rendkívüli sürgősség nem volt indokolt, a Közbeszerzési Hatóság – mint minden ilyen esetben – jogorvoslati eljárást indított. A Közbeszerzési Döntőbizottságon kimondták: az új szerződés semmis, és kettős bírságot szabtak ki. Az új szolgáltató, az Eurest Kft. 5 millió forintos büntetést kapott, ezt ki is fizette. A VIII. kerületi önkormányzatra 50 millió forintos bírságot róttak ki. A Pikó vezette önkormányzat megtámadta a határozatot, és bírósághoz fordult.

Fővárosi Törvényszék három hete hozott ítéletét Pikó András győzelemként értékelte, és rögtön kifejtette, hogy szerinte az 50 millió forint visszajár. A Közbeszerzési Hatóság azonnal válaszolt: valótlant állít Pikó. Az ítélet ugyanis szintén megállapította a közbeszerzési törvénybe ütköző hat jogsértést. Új eljárás lefolytatására csak a bírság mértékének és a szerződés semmisségének indokolása tekintetében kötelezték a Döntőbizottságot.

„A Közbeszerzési Döntőbizottság mai határozatában kimondta, hogy – összhangban a Törvényszék korábbi döntésével –, a bírság mérséklését nem tartja indokoltnak. Így a korábban már kiszabott 50 milliós bírságot – minden korábbi sajtóhíreszteléssel ellentétben – a Józsefvárosi Önkormányzatnak meg kell fizetnie.” – áll a most kiadott közleményben.

Ráadásul az 50 millió forinton túl a perköltséget is meg kell térítenie a józsefvárosi önkormányzatnak – a kerületi lakosok pénzéből.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések