Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Magyarországi tájolásra indul az Aradi Kamaraszínház


Tizenhat nap alatt tizenhat településen 27 előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház július 18. és augusztus 2. között a Déryné Program támogatásával - közölte szerdán az erdélyi teátrum.


A színház A kolozsvári bíró című mesejátékot és A Zördög című pajzán komédiát mutatja be többnyire olyan kistelepüléseken, ahova egyáltalán nem vagy nagyon ritkán jut el színház. A turné állomásai között szerepel Kétsoprony, Uzsa, Nyárád, Petőháza, Csökmő, Biharkeresztes, Abádszalók, Jászapáti, Kosd, Jászfényszaru, Máriapócs, Mátészalka, Gyöngyöspata és Battonya, de Esztergomban és Gyulán is fellépnek.     A kolozsvári bíró egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A Tege Antal rendezte előadásban a rendező mellett Éder Enikő, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszik.

A Zördög című, Móricz-vígjátékokból összeállított, felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász zenekar élő játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével láthatja a közönség. A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe.

Az előadás után a Juhász zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás, a produkció koreográfusa és a táncosok.

A két produkció 2019-ben az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jött létre, akkor 26 Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával 11 helyszínen láthatta a közönség.

DOSSZIÉ:

📂 Gulyás: A járvány szempontjából hazánk az egyik legbiztonságosabb európai ország

📂 Ismét Macron ellen tüntettek: Párizsban brutális összecsapások voltak - Videók

📂 Bloomberg: Az EU kész bíróság elé citálni Magyarországot és Lengyelországot

📂 Baj van a jogálamisággal: felmentették a csempészcigit szállító, MSZP-s Legény Zsoltot

📂 Koronavírus: hála a jó Istennek, ezt is megértük - nincs újabb hazai áldozat

📂 Nem tudta elvinni az olimpiára a román légitársaság gépe az ország sportolóit

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések