Magyar nyelvű honlapot indított a kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület azzal a céllal, hogy tájékoztassa az erdélyi magyarságot a jövő évi romániai népszámlálás részleteiről.


A szerdán elindított Népszámlálás.ro honlapon összefoglaló olvasható a 2011-es népszámlálás eredményeiről, és azt is elmagyarázzák, hogy a jövő évi népszámlálás kihatással lesz a magyarokat megillető jogokra.

"Számos, eddig elért jogunk függ attól, hányan élünk az országban. A népszámlálás az elkövetkező tíz évben meghatározza majd a magyar nyelv használatát, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát is. Ezért fontos, hogy mindannyian részt vegyünk a népszámláláson" - írják a honlap szerkesztői.

Amint összefoglalták: a jövő év márciusától induló népszámlálás két fontos újítása, hogy a lakosok saját kezűleg, az interneten és várhatóan magyarul is kitölthetik a kérdőívüket. A honlap elsősorban ehhez kíván naprakész információkat és módszertani útbaigazítást nyújtani az érdeklődőknek.

Barna Gergő szociológus, a Népszámlálás.ro oldalon nyújtott tájékoztatási kampány koordinátora az MTI kérdésére elismerte annak a kérdésnek a fontosságát, hogy az időszakosan külföldön tartózkodó román állampolgárok bekerülnek-e a nyilvántartásba.
   
Megjegyezte: a népszámlálás - az ezt szabályozó törvény értelmében - Románia rezidens lakosságát veszi számba. Azokra a román és nem román állampolgárokra vonatkozik, akik életvitelszerűen Romániában élnek. Utóbbi - az Eurostat meghatározása szerint azt jelenti, hogy az elmúlt 12 hónapban az országban tartózkodtak, vagy itt szándékoznak élni az elkövetkező 12 hónapban.

Azt is hozzátette azonban, hogy az interneten keresztül azok is kitölthetik az adatlapot, akik huzamosabb ideje külföldön tartózkodnak.

"Mi azt kérjük, hogy minden külföldön élő román állampolgár regisztráljon, és töltse ki a népszámlálási űrlapot, mert ezen belül lesz lehetőség a pontos helyzetük tisztázására" - magyarázta a szociológus.

A népszámlálás során 2022. március 14. és május 15. között ki-ki maga töltheti ki az interneten keresztül az adatlapját. Ezt az otthonában is megteheti, vagy akár egy olyan összeíró ponton is, ahol magyar anyanyelvű segítők állnak rendelkezésére. Május 16. és július 17. között következik a népszámlálás hagyományos, személyes kikérdezéses szakasza. A kérdezőbiztosok azokat a személyeket keresik fel, akik nem töltötték ki az űrlapot az első szakaszban. A statisztikai intézet ezt követően a lakossági nyilvántartó, az egészségbiztosító, a nyugdíjpénztár és más intézmények adatbázisai alapján pótolja a hiányzó adatokat. A pótlás során bevitt adatok azonban már nem térnek ki a személyek nemzetiségére.

A nepszamlalas.ro oldal arra buzdít, hogy minél többen az interneten töltsék ki adatlapjukat.

DOSSZIÉ:

📂 Atomháború veszélyére figyelmeztet az Amerikai Védelmi Minisztérium

📂 Eldőlt: ezzel a klubbal szerződött Lionel Messi

📂 Darazsak támadtak rá egy nyolc éves hajdú-bihari kislányra, mentővel rohantak vele a kórházba

📂 Időjárás ma: több megyére is kiadták a riasztást, erre számíthatunk

📂 Soha nem látott, brutálisan nagy tűzijáték lesz augusztus 20-án

📂 Polgárháborús helyzet Dél-Afrikában - a civilek fegyveres csoportokat toboroznak a fosztogatók ellen