Hirdessen itt

Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Apostagnál


A repülőgépet vezető 56 éves férfi megsérült, a mentők kórházba vitték.


Apostag település külterületén, egy mezőgazdasági területre 2021. július 3-án 17 óra körül – eddig tisztázatlan körülmények között – lezuhant egy vitorlázó repülőgép.

A Dunaújváros melletti, baracs-kisapostagi sportrepülőtérről szállt fel a pilóta, aki részt vett a 66. MAGYAR Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokságon. Apostag fölött azonban veszített a magasságból, így leszállóhelyet keresett.

A település mellett éppen egy gabonatáblát arattak, amely alkalmas volt a leszállásra, így a pilóta körözni kezdett felette.

A kombájnt vezető férfi elmondta, látta, hogy felette szállt el a gép, majd még egy kört megtett, ekkor már látta, hogy ebből baj lesz. a következő körnél pont a kombájnt vette célba a repülő, megpattant a tetején, majd a fölbe csapódott.

A kombájn sofőrje és az édesanyja azonnal hívták a 112-őt, közben a pilóta segítségére siettek. A mentők pár perc alatt kiérkeztek.

A repülőt vezető 56 éves pécsi férfit helyszíni ellátás után mentőhelikopterrel szállították a kecskeméti megyei kórházba. A helyszínre érkeztek a katasztrófavédelem munkatársai is. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések