Hirdessen itt

Két kilós téglát hajított vitapartnere felé, vádat emeltek ellene


A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki kis híján életveszélyesen megsebesítette vitapartnerét, valamint több alkalommal garázdálkodott is Szeged területén.


Az ügyészség közleményében azt írja, hogy a vádirata szerint a vádlott 2019. februárjában egy szociális szállón töltött egy éjszakát, melynek során a tusolóban letört egy csaptelepet. Az esetet egy másik ott megszállt férfi jelentette az intézmény dolgozója felé, aki emiatt a vádlottat szóban felelősségre vonta.

A vádlott ezután többször is, emelt hangon kérdőre vonta a tettét jelentő férfit, őt másnap egy kisméretű gumilabdával is megdobta, majd miután a sértett azt felvette, és nem akarta visszaadni, azzal fenyegette meg, hogy „kinyírja”, illetve ha az utcán találkoznak, megöli.

A fenyegetések nyomán az intézmény udvarán a vádlott és a sértett között vita alakult ki. A férfi lökdösni kezdte a sértettet, majd szóváltásuk kölcsönössé vált. Ennek során a vádlott gépkocsi bejáró szegélyéből felemelt egy 2 kg súlyú téglát, és azt nagy lendülettel a tőle 5 méterre álló sértett feje felé hajította. A férfi még idejében el tudott hajolni a tégla elől, így az a háta mögött több méterrel ért földet. Amennyiben a tégla a sértett fejét eltalálta volna, úgy a vádlott életveszélyes sérülést okozhatott volna neki.

A fentieken túl a vádirat szerint az elkövető 2019. márciusában egy szegedi villamosmegállóban összetalálkozott egy haragosával, akivel korábbi sérelme miatt szóváltásba keveredett. A vádlott ököllel beleütött, majd bele is térdelt a sértett arcába, és a földre eső férfit meg is rugdosta. A sértett ezután sikeresen elmenekült, a további bántalmazás elől az ismerősei védték meg.

A vádirat szerint továbbá a vádlott 2019. áprilisában egy segélyszervezet kaputelefonján keresztül egy kullancs eltávolítását kérte a szervezet munkatársától. A nő a kérést nem tudta teljesíteni, az egyre indulatosabban követelőző vádlottat a kórházba irányította. A
vádlott erre hangosan szitkozódva belerúgott a bejárati kapuba. Az ekkor már az udvaron tartózkodó nő felé a kapun át még egy majdnem teli ásványvizes palackot is behajított, olyan erővel, hogy az a becsapódáskor letört egy darabot egy műanyag kerti asztalból.

A vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, valamint két rendbeli garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések