Hirdessen itt

Kamu Geri nem engedélyezi a Lánchíd fényfestését


Tegye fel a kezét, aki tud mondani egy olyan ügyet, amelyet Karácsony Gergely nem a kormánnyal való hadakozásra használt fel – mondta Láng Zsolt a Magyar Nemzetnek arról, hogy bár a kormány a fővárosban Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát tervezi megrendezni augusztus 20. alkalmából, Karácsonyék mégis úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik a Lánchíd fényfestését. A Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerint már megszokhattuk a baloldaltól, hogy mostohán bánnak a nemzeti ünnepeinkkel.


Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megszervezni augusztus 20-án, ami a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható, a Petőfi hídtól a Margit hídig. A főváros hídjai is díszkivilágítást, fényfestést kapnak, egy kivételével, mert a lapunk birtokába került információk szerint a Lánchíd fényfestését a főváros nem engedélyezte – írta a Ripost. A lap rámutatott, a szakértők jelenlegi tudása szerint az oltások minden eddig megjelent vírusvariáns ellen védelmet nyújtanak, így a kormány álláspontja szerint biztonsággal megtarthatók az augusztus 20-i ünnepségek. Emlékeztettek arra, hogy tavaly augusztus 20-án a járványhelyzet miatt elmaradtak a központi rendezvények, nem volt légi parádé és tűzijáték sem. A tisztavatást megtartották, és volt ünnepi szentmise is a Szent István-bazilikában, de a Szent Jobb-körmenet elmaradt. Az idén viszont már alighanem visszatérhetünk a normális ünnepléshez, így minden rendezvényt megtartanak és bepótolnak – kivéve a Lánchíd fényfestését. A Magyar Nemzet a fővárost kérdezte, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a Ripost értesülését, ám Karácsony Gergelyék nem válaszoltak. A lap megkereste a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetőjét is, hogy szerinte szakmai vagy politikai okai lehetnek a budapesti vezetés döntésének.

Tegye fel a kezét, aki tud mondani egy olyan ügyet, amelyet Karácsony Gergely nem a kormánnyal való hadakozásra használt fel! Ugyanis nem gondolom, hogy a Lánchíd közelében egy fényhajó akadályozná a felújítási munkát

– mondta Láng Zsolt, aki szerint azt már megszokhattuk a baloldaltól, hogy mostohán bánnak a nemzeti ünnepeinkkel. Gondoljunk csak az idei március 15-re, amikor a legtöbb budapesti utcáról hiányoztak a nemzeti zászlók – hangoztatta. Mint ismert: a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője márciusban nyílt levélben volt kénytelen felhívni Karácsony Gergely figyelmét, hogy az 1990-es rendszerváltás óta először nincsenek fellobogózva nemzeti ünnepünkön sem a főútvonalak, sem a közterek, sem hídjaink; ez a mulasztás hazafias érzésünkön kívül ráadásul jogszabályokat is sértett. Láng Zsolt most úgy fogalmazott: ha a főpolgármester úr nem szerencsétlenkedéssel töltött volna másfél évet, akkor a Lánchíd felújítása nemcsak olcsóbb lett volna, hanem már rég készen is lehetne, és akkor nem lenne semmi akadálya az augusztus 20-i tűzijátéknak sem.

Tavaly a világjárvány miatt elmaradt a legtöbb Szent István-napi ünneplés, ezért természetes vágya mindenkinek, hogy Magyarország születésnapját idén méltó módon megünnepeljük – jelentette ki a frakcióvezető.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések