Levélben fordultam az Európai Unió vezetőihez: a Tanács, a Bizottság és a Parlament elnökéhez – írja Gyurcsány Ferenc felesége.


A DK-s "poliitkus" indítványozta, hogy ellenőrizzék, hogy kinek van feltelepítve mobileszközére a Pegasus, és ha találnak ilyet, vizsgálják ki, ki telepítette fel azokat és milyen célból. Hozzáteszi: egy erős Európa meg tudja védeni a polgárait, akár azok saját korrupt, diktatórikus kormányával szemben is. Erről szól az Orbáni korrupció elleni fellépés, hogy a támogatások végül a magyar emberekhez kerüljenek.

Most is szükségünk van erős Európára. Meg kell védeni a magyar embereket az Orbáni önkénytől. Attól a politikától, amit eddig csak fehérorosz, vagy afrikai diktatúrákban láttunk. Ezért azt is szorgalmaztam, hogy tárgyalják meg az Pegasus-ügyet, és annak összefüggéseit a magyarországi jogállamisággal. Véget vetünk a pávatáncnak, az európai értékek teljes felrúgásának

– írja a Facebookon Dobrev.