A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Beszorult papucs vezetett a sorompó kidöntéséhez Derecskénél


A kocsiban két gyermek is ült.

A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki autójával kidöntötte egy vasúti átjáró fénysorompóját. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott május 8-án személygépkocsijával ment Derecske felől Konyár irányába, a járműben tartózkodott felesége és két gyermeke is. Mindannyian használták a biztonsági övet, a kisebb gyermek gyerekbiztonsági rendszerben utazott. A család az autójával a vasúti kereszteződéshez érkezett, amelyhez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett.

A férfi azonban nem tudott lassítani a járművel, ugyanis papucsa beszorult a pedálok közé.

Emiatt a vádlott az autóval lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, és a jármű elejével nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezésnek, ami talpazatával együtt kiborult a helyéről. A vádlott autója az ütközés miatt a tetejére borulva állt meg. A baleset során nem történt személyi sérülés, a vádlott azonban magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben a Berettyóújfalui Járásbíróságon emelt vádat. A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki, a vasúti társaság által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését pedig utasítsa egyéb törvényes útra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések